Hírek

Emlékezetes színházi előadások, amelyeket most otthon is megnézhetünk

2020 március 26. csütörtök, 17:20

Ugyan a színházak bezártak, viszont ez nem jelenti azt, hogy ne vihetnénk a napjainkba egy kis kultúrát. Válogatásunkban öt olyan színházi előadásról olvashattok, amit online is elérhettek. Maradj otthon, és nézz színházi előadásokat online!

Illaberek – Katona József Színház

Máté Gábor rendezése egy fontos és aktuális témát feszeget: a kivándorlást. Az előadásban végig követhetjük olyan hétköznapi emberek életét, akik úgy döntöttek, hogy külföldön próbálnak szerencsét.

 

 

A padlás – Vígszínház

A padlás a Vígszínház legsikeresebb, legtöbbet játszott darabja. Zenéjét Presser Gábor és Sztevanovity Dusán írta 1986 nyarán. Kaszás Attila Rádiós szerepe azóta legendássá vált.

 

 

Valahol Európában – Operettszínház

A musical adaptáció a második világháborúban elveszett, magukra maradt gyerekekről szól. Az ősbemutatót 1995-ben tartották  a Budapesti Operettszínházban Horváth Péter rendezésében, a második világháború véget értének ötvenedik évfordulóján.

 

 

A fösvény – Katona József Színház

Az 1994 decemberében bemutatott komédiát Zsámbéki Gábor állította színpadra a Katona József Színházban. Haumann Péter, Elek Ferenc, Csákányi Eszter és megannyi kiváló színész játékát élvezhetjük ebben az előadásban.

 

 

Játék a kastélyban – Madách Színház

A felvételen látható előadást 1984-ben mutatták be Lengyel György rendezésében a Madách Színházban Márkus László és Zenthe Ferenc főszereplésével. A két órás darab hűen tükrözi Molnár Ferenc szellemességét, és világról alkotott képét.